Caut un etnic maghiar care cunoaşte româna!


Da, am citit în „Pe surse” un articol interesant din punctul meu de vedere şi cred că la fel de interesant şi pentru alţii. Din păcate am înţeles numai introducerea, restul fiind o traducere imposibilă din maghiară, care sună cam aşa… În anii ’90, Laszlo Tokes a fost un erou, un simbol al libertăţii, meritele durată de căderea regimului lui Ceauşescu în ziua de azi nimeni nu se dispute. Reformat suflet Estonia, Parlamentul European, unul dintre actual vice-presedinte de ore umane de model a fost păstrată, dar, ca atât de multe lucruri, în care se consideră că, în imaginea lui este distorsionată în trecut de două decenii.
„Traducerea” continuă în acelaşi stil inconfundabil, Google Translate, imposibil de înţeles.
Acesta este motivul pentru care m-am gândit să preiau textul original şi să încerc să găsesc un traducător serios. E cineva care are pe cineva…?

Egy családját és beosztottjait rendszeresen megalázó vezető. Egy csalfa férj, aki felesége és gyermekei életét is alárendeli saját politikai karrierjének. Egyházi vezető és politikus, aki finoman szólva is nagyvonalúan bánik a közpénzekkel. Ilyen kép rajzolódik ki abból a botránygyanús dokumentumkötetből, amelynek főszereplője: Tőkés László.

A ’90-es években Tőkés László hős volt, szimbóluma a szabadságnak, elévülhetetlen érdemeit a Ceauşescu-rendszer bukásában a mai napig senki nem vitatja. A református lelkészt, az Európai Parlament egyik jelenlegi alelnökét az emberi tartás példaképének tartottuk, de mint oly sok minden, amiben akkor még hittünk, a róla kialakult kép is eltorzult az elmúlt bő két évtized alatt. Az 1990-ben Nobel-békedíjra jelölt Tőkés, aki egykor a határon túli magyarság jelképeként a nemzeti összetartozást testesítette meg, mára a megosztó, széthúzó, vádaskodó politikus mintapéldánya lett. Hogy miként siklott ki a diadalmasan induló karrier, arra is választ kapunk Andrassew Iván jövő héten megjelenő dokumentumkötetéből; a nyilvánosan hozzáférhető iratok puszta összefűzése is elegendő a leleplezéshez.

A könyv jelentős része Tőkés válásának megdöbbentő képét tárja elénk. A magyar és román sajtóban ízekre szedett történetből a lelkész-politikus egy egészen új arcát ismerhettük meg. Az egykori feleség, Joó Edith levelei leleplezik a feddhetetlennek tűnő református lelkész igazi énjét, és éppen ott látjuk erkölcsileg elbukni, ahol az egy egyházi tisztviselő esetében megbocsáthatatlan. Dermesztő epizódok tucatjai sorjáznak. „Két esetben történt meg, hogy Pestről hazafelé utazva cigarettázott, és én megkértem ne tegye, mert terhesen hányingerem volt a füsttől. Megállította a kocsit, felszólított, hogy szálljak ki, menjek autóstoppal, mert ez a KERK (a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, amelynek Tőkés püspöke volt) szolgálati autója, ahol nem én parancsolok” – emlékszik vissza egy levélben az asszony. Gondolhatnánk persze, hogy a feleség alaptalan vádaskodásai ezek, de az igazán elképesztőek mégis sokkal inkább a lelkész válaszlevelei, vagy a családjához írott utasításai. Tőkés a családján belül meg sem próbálja tagadni például a hűtlenségét.

A feleség keményen szegezi neki a vádat: „a veled való házasság örökös veszélyt jelentett megfertőződnöm valamilyen nemi betegséggel”. A reakció: „a »paráznaság« nem csak szexuális fogalom (a). Ilyen értelemben Ő volt igazából »parázna« (b). Féltékenységei és vádaskodásai őrületesek voltak”. Nem tévedés: a levelet a lelkész Joó Edithnek írta, de egyes szám harmadik személyben beszél róla. Az írást egyúttal a gyerekeiknek is elküldte, és szokásához híven magának is megtartott belőle egy példányt. Joó Edith szorult helyzetében tavaly a nagyváradi Református Esperesi Hivatalba is segítségkérő levelet küldött. Ebben így írt: „…a gyermekek szeretetével visszaélve Apjuk politikai hatalmát-tekintélyét is felhasználva az anyagiak terén zsarolja őket. Havonta nyújtott anyagi segítségét az általa szabott feltételekhez köti, azzal zsarolva a gyermekeket, hogy bármikor megvonhatja tőlük támogatását, ezzel egzisztenciális bizonytalanságot váltva ki bennük.” Ide tartozik a volt feleség állítása, miszerint Tőkés közölte: nem hajlandó a fia rezsiköltségét és élelmiszerpénzét biztosítani, így kényszerítve a fiát arra, hogy költözzön vissza a nagyváradi parókiára. Az állításokra Tőkés legtöbbször úgy reagál, hogy volt feleségét valamely „sötét erők” kiszolgálójának állítja be, amelyek „őt használják fel ellenemben”.

Securitatés módszereket és politikai hátsó szándékokat emleget. Tőkés László árnyékában címmel egy rövid visszaemlékezést is írt Joó Edith a házassága stációi­ról. A kapcsolat befejezésének körülményeire így emlékezett a volt feleség: „2009 húsvétján váratlanul és végérvényesen betelt a pohár, mely alkalommal meghívott a Da Luca vendéglőbe.

Megállapította, hogy nagyváradi 20 évünk alatt ő azért nem hívott meg vendéglőbe, mert „egy lehetetlen fehérnép vagyok”.

„Ő elvált volna már rég, még idejében, még az elején, de nem tehette, mert egyházi személy volt.” Pontosított: csak azon múlott a válása, hogy egyházi főméltóságként és közéleti személyiségként nem engedhette meg magának. Azt kérdeztem tőle, hogy mikor volt „még idejében” a válás? A válasz az volt, hogy „még a legelején, a három gyerek születése előtt”.

Minket nem köt össze semmi, jelentette ki. Azt kérdeztem, hogy a család, a három gyerek sem? Válasza az volt: „nem”.

Mindezek alapján a volt házastárs véleménye ez Tőkés Lászlóról: „kiforrott véleményem, hogy politikai kényszerhelyzetből vett el feleségül és 1989-es felszabadulásunk után nem kellettem, mint hitvestárs. Más magyarázat nincs arra nézve, ahogyan viselkedett velem”. Tőkés László reakciója: „rendszerint csak egy bomlott elme és zavart idegállapotú hitves képes a saját Gyermekei apját a világ előtt a hivatkozott levélben foglaltak módjára cégérezni”.

Tőkésnek a több független, a családhoz nem tartozó, de azt jól ismerő tanú által is megerősített vezetői módszerét jól jellemzi, ahogy családja életét irányította. A leleplező könyvben közölt dokumentumok egy, a realitásérzékét elveszített ember képét rajzolják meg, aki a hatalmával visszaélést naponta gyakorolta, még a saját családján belül is. Ezek után nem is meglepő emlékezetes botránya, amikor is fia focicsapatának vesztes mérkőzése után EP-képviselőként, az Európai Parlament fejlécével ellátott levélben kéri az ötödik ligában játszott meccs végeredményének felülbírálását a Bihar Megyei Futball Egyesülettől.

Hatalmi ambíciója és a családi levelezésekből is átütő anyagias szemlélete a nagypolitikai ténykedésében talán még inkább megmutatkozik. 2007-ben például Esztergom akkori polgármesteréhez, Meggyes Tamáshoz fordul levélben anyagi támogatásért. A később botrányok közepette elbukó városvezetőnek vázolja egyházkerületének nehéz helyzetét, forrásainak megcsappanását. Látszólag arra kér pénzügyi segítséget, hogy kulturális missziójukat folytathassák. Tőkés felsorolja, mennyi mindenre is fordítaná az adományt: konferenciaszervezésre, könyvkiadásra, egyházzenei fesztiválra, szoboravatásra, majd utolsó pontként a következőt írja: „nem utolsósorban pedig szólnom kell azokról, a várható kampány-rendezvényekről, melyekre az EP-képviselői választásokra nézve kerül sor”. Meggyes nem habozott, sürgősségi indítványt nyújtott be Esztergom pénzügyi bizottságához, ahol természetesen nem akadékoskodtak sokat, és az utóbb csődbe jutott város egymillió forintot gyorsan Tőkés rendelkezésére is bocsátott. A könyvből kiderül, hogy ez a „talált” millió zsebpénz ahhoz képest, ami egy Tőkés által irányított nagyszabású esemény költségvetéséből tűnt el. 2002-ben a Református Világszövetségének európai nagygyűlésének a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – melynek Tőkés volt a püspöke – adott otthont. A nagyszabású esemény megrendezéséhez a magyar államhoz, egész pontosan a Határon Túli Magyarok Hivatalához (HTMH) pályázott támogatásért – sikerrel: 242 millió forintos keretet használhattak fel a nagygyűlés megszervezésére. A februárban elnyert összeg alig több mint fél év alatt el is tűnt. Nem is lett volna probléma, ha közben nem bukja el a választásokat az első Orbán-kormány, és az új kabinet nem piszkálta volna meg az ügyet. Ekkor azonban fény derült rá, hogy Tőkésék meglehetősen nagyvonalúan bántak a kerettel, és az elkönyvelt kiadásokat gyanús számlákkal próbálták fedezni. Both László független mérlegképes könyvelő a HTMH felkérésére megállapította, hogy 25,5 millió forint elszámolása hibádzik, ráadásul fél évvel a nagygyűlés után még néhány millió forint elköltéséről semmilyen igazolás nem létezett. Nem véletlenül szögezte le a szakértői vizsgálat végül: „szembetűnő ellentmondás rejlik abban, hogy Tőkés László püspök egyrészt a magyarság érdekében adakozásra, támogatásra szólítja fel a híveket, a magyar kormányt, másrészt ő pazarlóan bánik a rábízott javakkal, klientúra építésére használva fel a közpénzek egy részét”.

(Andrassew Iván, Ne vígy minket a kísértésbe
Budapest, Noran Libro, 2012. 280 o.)